Páduai Szent Antal Plébánia Budapest II. Pasarét 2018-2022, tervpályázat 1. díj
foto: Bujnovszky Tamás
Koncepciónkban a megújulás lehetőségeit kerestük a folytonosság megteremtésével. A plébánia felújításánál és bővítésénél az épített örökségből kiindulva, a meglévő értékekkel párbeszédben alakítottuk az architektúrát. A Páduai Szent Antal templom és rendház együttesét Rimanóczy Gyula tervezte 1933-ban. Az épületegyüttes műemlék, a magyarországi modernizmus egyik legjelentősebb építészeti alkotása. A templom és rendház épület eredeti épületegyüttesének nem volt része a később, 1948-ban épült, a kvadrumot övező földszintes L alakú bővítmény és árkádsor. A plébánia hasznos területe bővült, miközben az épület tömege lényegében nem növekedett, ami az építészeti koncepció fontos része volt. Így megmaradhatott az épületegyüttes korábbi arányrendszere. A korábbi gyenge műszaki állapotú földszintes L alakú épületszárny helyére épülő új épületrész magasságát tekintve a Csévi utcai homlokzathoz csatlakozó megmaradó Szent József szobor falának magasságához igazodik, azaz nem okoz jelentős magassági változást. A koncepciónk szerint a kvadrum szintjének minimális süllyesztésével úgy tudtunk két szintet elhelyezni az új szárnyban, hogy annak magassága lényegesen nem növekedett. Ennek előnye az is, hogy amíg korábban a földszintes szárny padlószintje és a rendház épületének szintjei között félszint eltolás volt, az új elképzléssel ezeket egy szintbe lehetett hozni valamint a rendház alagsorában lévő hittantermek ablakainak korábbi magas parapetét le tudtuk csökkenteni. Az új épületrész kimagasló tömeg ráépítésével nem terheli a templom és a rendház tömegét így az eredeti Rimanóczy-féle elképzelés, a Csévi utca felé történő tömör fallal való lezárás megmaradt. Az árkádsor megújításával a templom oldalkápolnáinak Stehlo Lili által készített színes üvegablakai kiszabadulnak és azok eredeti színeiben láthatóak újra. A korábbi árkád oszlopai és boltívei szinte teljesen betakarták a színes üvegablakokat elzárva a külső természetes fénytől azokat. A megújult filigránabb árkád a korábbihoz képest fele annyi pillér alkalmazásával nem telepszik a templom tömegére. Borsos Miklós alkotását, a Szent Ferenc kutat megtartottuk a kvadrumban. A megújult állapotban a helyiségeknek a csendes kvadrum felé néznek az ablakai, a forgalmas utca felőli közlekedőn az ablakok elé elhelyezett perforált finombeton rács szűrőt képez, kívülről megtöri a közvetlen belátást, és izgalmas fény-árnyék játékot ad.
design by sagra
EN